Foci EB: magyar zászló Pestlőrincen itt is, ott is, mindenütt

Pestszentlőrinc és Pestszentimre hivatalos portálja az nso.hu-t idézve számolt be arról, hogy hazaérkezett a magyar labdarúgó válogatott Franciaországból, Nizzából az Európa Bajnokságról. A kerület fontosnak tartotta a helyi fórumán is hangsúlyozni, micsoda tömeg gyűlt össze a Hősök terén a nyolcaddöntőig eljutott csapat ünneplésére.

A sportportált idézve kiemelte, hogy a csapat repülőgépét a tűzoltókból locsolták, és emiatt még egy gyönyörű szivárvány is keletkezett a levegőben.

A repülőtér alkalmazottjai kifeszített molinóval várták a fiúkat. (Ferihegy jó része is a kerülethez tartozik!)

„Bízhatunk a jövőben, és bízhatunk ebben a csapatban. Láttuk, hogy mennyire versenyképesek vagyunk nemzetközi szinten, és láthattuk, milyen irányba kell haladnunk” – mondta Bernd Storck a hazaérkezést követő sajtótájékoztatón.

Kovács István, olimpiai bajnok ökölvívó konferálta az eseményt, szólította név szerint a labdarúgókat a színpadra, majd Dzsudzsák Balázzsal beszélt, faggatta Király Gábort és Bernd Storck szövetségi kapitányt is. Végül a franciaországi hősök és a többezres tömeg Rakonczai Imre vezetésével közösen énekelt, de újból elhangzott az Éjjel soha nem érhet véget, felcsendültek a Himnusz sorai és több a magyar válogatotthoz köthető dal is.

Ha a járókelő a XVIII. kerület utcáin csatangol, rendre beleakad a szeme a nemzeti színű zászlóval feldíszített személyautókba, a trikolor színeivel elegánsabbá tett visszapillantó tükrökre, motorháztetőkre. A pizzafutár robogóján büszkén lobogó magyar zászlócskára.

Lélekben még Lőrincen és Imrén még most is sokan a magyar himnuszt éneklik, ahogy tették a sikeres meccsek után, s ahogy énekelték a XVIII. kerületiek is a Hőrök terei több ezres tömegben. Hevesebben ver a szív, azóta is dagad a kebel, s erősödik – mindannyiunk szerencséjére – a nemzeti öntudat.

Nem lehet ezen óriási nemzeti öröm felett egykettőre napirendre térni.

Meg nem is akarunk!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?