Nem sztrájkolni jelentkeztek tömegesen Pestszentlőrinc gyerekei

Fantázia és valóság a pestszentlőrinci helytörténeti kalandozások közben

A valóság és a fantázia jegyében szerveztek helytörténeti tábort Pestszentlőrincen. A minap véget ért a program, amelyet a kerületi önkormányzat támogatott. Ha valami jó, színvonalas, azért a gyerekek sorban állnak, szüleikkel, barátaikkal együtt, nem sztrájkot szerveznek ellene.

Immár második éve szervez a Tomory Lajos Múzeum helytörténeti tábort a 18. kerületi gyerekeknek Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc–Pestszentimre Önkormányzata támogatásával. Idén nemcsak Pestszentlőrincen járkáltak keresztül-kasul, hanem az időben is, és ehhez alaposan megmozgattuk fantáziánkat.

Szokás szerint a Múzeumsarok volt a Kossuth tér szomszédságában Pestszentlőrinc nemrég megújult központi parkja, a burkolatba simuló, a furcsa pózokba dermedt Kondor-figurákkal, a hősi emlékművekkel és a művészszobrokkal. A hagyományos városnézésen túl is izgalmas felfedezési lehetőségeket kínált. Hogyan és miért kerülhettek ide a néma, egyszínű, földön heverő alakok? Mire gondolhatnak a szobrok? Mi lehet az időkapu mögött, amit szemmel láthatóan régóta nem nyitott ki senki? Egyáltalán hogyan lehetne kinyitni? A fantáziát segítségül hívva ezekre a kérdésekre is választ adtak az öt nap alatt. Jártak továbbá a Havanna-lakótelepi kiállításban, ahol a régi lakásbelsőkből képzeletben hasznos tárgyakat vittek magunkkal és jövőbeni dobozlakásokat készítettek. A piaci bevásárló körút ihlette ételemberkéket projektor segítségével a régi lőrinci piacra repítették vissza, míg a reptéri kirándulás után Kondor Béla nyomdokába lépve fantáziarepülő-maketteket készítettek. A gyerekek képes-rajzos útinaplóba jegyezték fel benyomásaikat, élményeiket.

A Tomory Lajos Múzeum múzeumpedagógiai programjainak középpontjába az élményt és a felfedezést helyezi. Foglalkozásain a gyerekek fantáziáját, rejtett tudását hozzák mozgásba különböző pedagógiai módszereket ötvözve. A nyári tábor jó lehetőséget kínál komplex, rendhagyó helytörténeti projektek megvalósítására. A kalandozást augusztusban a második turnussal folytatják, továbbgondolva a júniusi táboros csapat ötleteit. Egyébként az első turnust meg sem tudták hirdetni, olyan gyorsan megtelt.

Milyen érdekes, hogy a táborokban oktatás-nevelés ürügyén sem a sztrájkról esik szó, hanem a klasszikus pedagógiai munkáról. Ha valami jó, színvonalas, azért a gyerekek sorban állnak, szüleikkel, barátaikkal együtt, nem sztrájkot szerveznek ellene. Nem véletlenül támogatja a minőségi munkát Ughy Attila polgármester és a kerületi önkormányzat.

http://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/28343/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?