Semmelweis napi ünnepségen Sándor Máriát senki nem hiányolta a Jahn Ferenc Kórházban

A vendégek között látható Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere is

Majdnem 20 ezer orvost és 80 ezer ápolót érint az ősszel induló bérrendezés az egészségügyben, amire összességében 100 milliárd forintot fordít két év alatt a kormány. Az emelkedő bérek érintik az ápolókat, a szakorvosokat, a szakgyógyszerészeket, a kórházi gyógyszerészeket, a szakorvosjelölteket, a mentősöket, és ha minden jól megy, a szociális ágazat mintegy 93 ezer dolgozóját is. A Semmelweis nap alkalmából pedig – összhangban a kormányzati célokkal – Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata is hozzájárult ahhoz, hogy a kórház anyagilag is tudja honorálni a munkatársak kiváló teljesítményét.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet ebben az évben is ünnepséget szervezett a Semmelweis nap tiszteletére. Az ünnepen díjakat, jutalmakat adtak át az előző esztendő legkiválóbb dolgozóinak. A rendezvényen részt vett Ughy Attila Pestszentlőrinc és Pestszentimre, Geiger Ferenc Soroksár és Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere.

Külön megemlékeztek azokról az orvosokról, ápolókról, munkatársakról, akik az ünnepség idején nem lehettek ott, hiszen azokban a pillanatokban is éppen a műtőasztalok mellett dolgoztak, világra segítettek egy kisbabát, bekötöttek egy infúziót vagy épp enni adtak a betegeknek. Ralovich Zsolt, a kórház főigazgatója megköszönte Csepel, Pesterzsébet, Soroksár, valamint Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának, amiért támogatásukkal hozzájárultak, hogy anyagilag is tudják honorálni a munkatársak kiváló teljesítményét.

Oberfrank Pál, Jászai Mari-díjas színművész szavalta el Sík Sándor: Ember című versét.

Dr. Sahin Péter osztályvezető főorvosa beszédében kiemelte: „ünnepelni csak olyan eseményt vagy személyt lehet, akinek a jelenléte ma is érzékelhető.” Hangsúlyozta, 200 éve Semmelweis Ignác az elsők között volt, aki tanulmányokkal támasztotta alá igazát. Mára ez a mindennapos orvosi gondolkodásban rutinszerűen történik.

Losonczi Ottó vállalkozó, Pesterzsébet díszpolgára felidézte, hogy másfél hónappal ezelőtt bekerült a Dél-pesti Kórház intenzív osztályára és az orvosok, ápolók, nővérek szakszerű, áldozatos munkájának köszönhetően vehet részt az idei Semmelweis napi ünnepségen. Személyesen tapasztalta, hogy a lehetőségekhez és a körülményekhez képest az itt dolgozók kiemelkedően végzik munkájukat és nagyon sok embernek segítenek, hogy egészségesen távozhassanak a kórházból. Az elmúlt időszakban is fontosnak tartotta, de a későbbiekben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház tovább szépülhessen, modernizálódhasson, ezért ebben az évben is anyagi, valamint tárgyi eszközök adományozásával kíván hozzájárulni a cél megvalósulásához.

Végezetül okleveleket, ajándékokat adtak át.

Az ünnepségen nem esett szó az elégedetlenségről, a külföldön dolgozókról, senkinek nem jutott eszébe sztrájkot emlegetni. Ellenben sokan beszélgettek arról, hogy nagyon is értékelhetők a kormányzati törekvések az egészségügyi dolgozók bérezése terén meghirdetett és készülőben lévő intézkedések miatt. Ezt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is megerősítette.

A sztrájkszervező Sándor Mária, a fekete ruhás nővér, aki egyébként csecsemő- és gyermek szakápoló, nem vett részt az ünnepségen. Jelenlétét nem is igényelte senki.

http://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/28406/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?