Családi nap polgárőröknek a XVIII. kerületben

Nyári családi bográcsolásra készültek a XVIII. kerületi polgárőrök a Bókay-kertben szombaton, de folyamatosan szakadt az eső. Az égi áldás azonban nem szegte kedvüket, mert egy hatalmas sátrat állítottak fel, amely alatt kényelmesen elfértek, sőt még a bográcsnak is jutott hely. Miden évben programot szervez az önkormányzat az önkéntes kerületvédőknek, akik ilyenkor megosztják egymással tapasztalataikat, az elmúlt esztendőben történteket.

– A kerületben élők nevében is a legnagyobb elismeréssel beszélhetünk a polgárőrök tevékenységéről, akik szabad idejüket feláldozva, ingyenesen dolgoznak a közrendért, közbiztonságért, a bűncselekmények megelőzéséért – fogalmazott Lévai István Zoltán, a közbiztonságért is felelős alpolgármester a XVIII. kerületi polgárőrök családi napján. – Ezt a feladatot akkor lehet a leghatékonyabban végezni, ha a lakosság is közreműködik, és hasznos információkkal látja el a rendőrséget és a társszervezeteket.

Az alpolgármester külön megköszönte azoknak a polgárőröknek a munkáját, akik egy héttel előbb részt vettek a zöldakcióban. A kerületben három polgárőrcsoport működik: a Lőrinci, az Erzsébettelepi és az Imrei. A tagjaik között azonban többen vannak, akik a koruk vagy az egészségi állapotuk miatt nem tudják már vállalni a feladatot, ezért csökken a csoportok létszáma.

Az alpolgármester elmondta, hogy továbbra is várják azokat a magánszemélyeket, akik szívesen vennének részt a polgárőrség munkájában, bár tudja, hogy ez nem könnyű feladat. Megerősítette ezt Majoros József, az Erzsébettelepi Polgárőr Egyesület elnöke, hozzátéve, hogy a tagjaik 60 év fölöttiek, kivéve egy hölgyet, aki viszont azért nem vállal munkát, mert kisbabájával van otthon.

Polgárőr egyébként az lehet, aki betöltötte a 18. életévét, és büntetlen előéletű.

A kötetlen beszélgetéssel folytatódó program résztvevői délben bográcsban főtt ínycsiklandó marhapörköltet kanalaztak.

http://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/28707/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?