Sütisütő verseny nyugdíjasoknak

A nyugdíjasok életét számtalan módon igyekszik színesíteni Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata. Ezúttal sütisütő versenyből, asztaldíszítésből, szellemi totóból álló vetélkedőt szerveztek számukra. a siker nem maradt el. A nyugdíjasok nagy örömére a versenyből hagyomány lesz.

A Somogyi László Szociális Szolgálat hagyományteremtő szándékkal Őszikék elnevezésű vándorkupát szervezett a kerületi nyugdíjasklubokkal közösen október 13-án.

Már napokkal korábban lelkesen készültek a Somogyi szolgálat munkatársai, gondozottjai és a kerületi nyugdíjasklubok tagjai a nagy eseményre. Feldíszítették az udvaron állított sátrat, s mindent megtettek, hogy jól sikerüljön a rendezvény.

A vendégeket Bálint Ramónának, a Somogyi László Szociális Szolgálat vezetőjének üdvözlő szavait követően Kucsák László országgyűlési képviselő és Dömötör István alpolgármester köszöntötte, majd Mihály Mária, a szociális szolgálat nappali ellátási vezetője ismertette a programot.

– Hagyományteremtő szándékkal nemcsak az intézmény ellátottjainak szerveztük meg az Őszikék vándorkupát, hanem a kerületi nyugdíjas klubok tagságának is – mondta Bálint Ramóna.

– A megmérettetés résztvevőinek otthon süteményt kellett összeállítaniuk, amit a szolgálat kemencéjében sütöttek ki. Második feladatként agyagból kellett alkotniuk, harmadikként kaptak egy-egy ládát, amelyben természetes anyagok voltak, ebből kellett asztaldíszt készíteniük. Negyedikként szellemi totót kellett kitölteniük a versenyzőknek.

A vándorkupát a Borostyán szolgálat nappali ellátottai nyerték el, s őrizhetik egy évig, a közönségdíjat pedig a Somogyi László Szociális Szolgálat csapata kapta.

Azonban senkinek nem kellett üres kézzel hazatérnie, ugyanis minden résztvevő emléktáblát kapott. A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Idősekért-Fiatalokért Közalapítvány pedig minden klubnak kézműves foglalkozást ajánlott fel, amihez az alapítvány adja a kellékeket. Természetesen nemcsak a versenyről szólt a nap, színes műsorról is gondoskodtak a szervezők. Elsőként a Somogyi szociális szolgálat munkatársai adtak műsort, majd felléptek többek között a Gyöngyvirág Szociális Szolgálat gondozottjai.

http://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/31065/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?