Nagyot hajrázott a PLER, de…

Megdobogtatta Pestszentlőrinc-Pestszentimre sportszerető lakónak szívét a nagyszerű hazai kézilabda csapat, a Pler Balatonfüred elleni mérkőzése. A városvezetés sokat tesz azért, hogy az utánpótlás nevelésben is kitűnő eredményeket felmutató sportegyesület minőségi körülmények között készülhessen feladataira, közönségszórakoztató mérkőzéseire. Akkor is így van ez, ha ezúttal a várt győzelem elmaradt.

Megtelt nézővel a hazai szektor vasárnap este, a 2017-es év első bajnoki mérkőzésén azonban nem sikerült kiszolgálni a közönséget. A Balatonfüred ellen enervált, gyenge játékot mutatott a PLER, ez a teljesítmény pedig, Kovács Mihály szerint, minden ellenféllel szemben kevés lesz a győzelemhez.

A betegséggel küzdő Nagy Szabolcs nélkül, de már a második félévre kölcsönbe érkező Gidai Mátéval állt ki a csapat – új szélsőnk pedig góllal is bemutatkozhatott a Lőrinciben. Nem szerepelt még a keretben az épp Füredről visszatérő Sinkovits Benjamin sem, ám ha ezáltal nem is a legerősebb, de elég erős összeállítással léptünk pályára ahhoz, hogy kötelező eredmény legyen a győzelem – olvasható a plerbudapest.hu-n a beszámoló.

Annak ellenére, hogy a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést a találkozón, már az első percektől motiváltabbnak mutatkozott a Füred, amely a még rájuk leselkedő kiesés veszélyét szeretnék elkerülni a bajnokság második felében. Már a 6. percben sikerült ledolgoznia ellenfelünknek azt a kétgólos hátrányt, amelyet Vízlerék mértek rájuk az első percekben (3-1), innentől pedig gyakorlatilag végig dominált a játékuk a találkozón. Bordács találatával 4-3-nál még lépéselőnyben volt a PLER (7.p.), Szilágyi büntetőjével azonban minden megváltozott (4-5). A 8. perc után ugyanis egyszer sem vezettek a budapestiek, sőt az első negyedórát követően az egáltól is egyre távolabb kerültünk.

Mind védekezésben, mind támadásban gyengén teljesített a csapat, hibát hibára halmoztunk, s a Balatonfüred – főképp jó ismerősünk, Máthé Dominik vezetésével, aki 9 gólig jutott a találkozón – minden egyes bakinkat ki tudta használni.

Négygólos hátránynál kérte ki idejét Kovács Mihály (6-10), s bár ez némiképp felrázta a nyolc perce gólképtelen szériát mutató gárdát (6-6 – 12.p.; 7-10 – 20.p.), érdemben nem segített a szituáción. Vendégeink ugyanis még úgy is tartani tudták ezt a négygólos különbséget a szünetig (10-14), hogy mindeközben két büntetőt is kihagytak, így a második félidő előtt csak abban reménykedhettünk, hogy az első fordulóhoz hasonlóan, mint főnixmadár a hamvaiból, feltámad a PLER. Azon a mérkőzésen ugyanis, szintúgy a Balatonfüred ellen, háromgólos hátrányból kellett felállnia a csapatnak, s a hihetetlen akarat és szív vezette végül győzelemre a fiúkat.

A mai mérkőzés azonban más volt. Bár lélektanilag fontos momentumnak gondoltuk, hogy Vízler góljával indítottuk a második harminc percet, kiderült, hogy a java még hátra van a küzdelemnek. Jött ugyanis egy olyan kilencperces periódus, amikor ismét képtelenek voltunk gólt szerezni, s ez önmagában egyre távolabb sodort minket a győzelmi esélyeinktől (12-20 – 40.p.).

Máthét még mindig képtelenek voltunk tartani, támadásban rendre betliztünk, Kovács Mihály pedig hiába próbálta forgatni a csapatot, az áttörés késve érkezett meg. Érdemi javulás a játékunkban ugyanis csak az utolsó tíz percben mutatkozott, ekkorra azonban kis híján tízgólos hátrányból kellett felállnia a PLER-nek: 14-23, majd 15-24 is állt már az eredményjelzőn.

Nagy menetelést mutatott be tehát a hajrában a csapat annak érdekében, hogy konszolidálni tudja vereségét, de feltámadás ide vagy oda, a mérkőzést jelentő 60 percen belül nem sikerült utolérni a vendégeket. Pedig hét percen belül egy 6-1-es etapot zártak Apróék, ami azonban mindössze arra volt elég a lefújás előtt, hogy a szünetbeli négygólos hátrányunk ismétlődjön az eredményjelzőn.

 

 

PLER-Budapest – Balatonfüredi KSE U23 21-25 (10-14)

Férfi NB I/B Nyugati csoport, 14. forduló – 2017. február 12. (vasárnap):

Lőrinci Sportcsarnok. V: Medve, Tarnavölgyi.

 

PLER: Kránitz, Tóth N. (kapusok) – Keresztes 3, Ferencz, Tóth B. 1, Tóth P., Laurencz, Gigler, Zelei 3, Apró 1, Vízler 5, Bordács 5, Gidai 2, Konkoly, Horváth D., Farkas 1. Játékos-edző: Laurencz Szabolcs, edző: Kovács Mihály.

 

Balatonfüred: Andó, Kiss A. (kapusok) – Orbán, Vékony, Varga, Horváth L. 3, Németh A. 1, Máthé 9, Kis D., Vágner 1, Szöllősi, Vajda, Déber 2, Nemes 4, Kancel 2, Szilágyi 3. Edző: Kárpáti Krisztián.

 

Kiállítások: 16, ill. 10 perc

Hétméteresek: 4/3, ill. 8/4

http://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/33898/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?