Nagyszerű koncert a Ferihegyi 1-es terminálon

Repülőtéren koncertezni? Egyáltalán nem lehetetlen. A Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának támogatásával, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Ughy Attila polgármester köszöntője után az 1-es terminál utascsarnokában adtak hangversenyt a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a debreceni Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus, a Talamba Ütőegyüttes és a Vörösmarty Gyermekkar október 22-én.

Aki részt vett a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (korábbi nevén Budapesti Őszi Fesztivál) záró hangversenyén, különleges zenei élményben lehetett része egy különleges színhelyen, amely nem volt más, mint a Nemzetközi Liszt Ferenc Repülőtér 1-es termináljának utascsarnoka.

A koncert ötletét az adta, hogy két évvel ezelőtt a kerületi önkormányzat karácsonyi ünnepsége is itt zajlott, amelyen a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium kórusa is fellépett. Olyan jó volt az épület akusztikája, hogy a gyermekek éneke hangosítás nélkül is betöltötte az ezer négyzetméteres nagyságú teret.

Ezt a kitűnő akusztikát véletlenül sikerült felfedezni, pedig az utasforgalmi épületet Dávid Károly, a magyar modernista építészet egyik meghatározó személyisége tervezte, akinek ráadásul a testvére, Dávid Gyula ismert zeneszerző volt. A jó akusztika nem szerepelt elsődleges célként tervek elkészítésekor. A Magyar Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium 1939 szeptemberében írt ki pályázatot a Ferihegy-puszta és Szemeretelep közötti területen létesítendő repülőtér forgalmi épületének megtervezésére. A beérkezett 21 pályaterv közül Dávid Károly pályázata nyerte el az első díjat.

A terv formai különlegességeként a vasbeton szerkezetű téglaépület alaprajza egy óriási repülőgép felülnézeti képe volt. A gép törzse az indulási-érkezési csarnok, vízszintes vezérsíkja a város felőli homlokzat, szárnyai pedig a felszállómező felé néző emeletes épületrészek voltak. A szimmetrikus épülettömb kifutópályára néző frontjára kilátóteraszt és terméskő-borítású oszlopokon álló két irányítótornyot tervezett az építész, ezek mintázták a képzeletbeli repülőgép motorjait. A jó hangzást csak később fedezték fel.

A repülés és a zene szándékos kapcsolódását jelzi azonban, hogy a Dávid Károly tervezte képzeletbeli „repülőgép” törzsében szervezett hangversenyt Liszt Ferenc születésnapján adták.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál záró programján Rácz Rita, Haja Zsolt, Szerekován János (ének), valamint a debreceni Kodály Filharmónia kórusa és zenekara, a Talamba Ütőegyüttes, a Vörösmarty Gyermekkar Somogyi-Tóth Dániel vezényletével működött közre.

A műsorban felcsendült Vajda János Quodlibet című zenekari darabja, mely ünnepélyességével, pompájával nagyszerűen illett ehhez a jeles alkalomhoz, majd a Változatok egy képzeletbeli Weöres-versre kompozíciója, amelynek alapdallama a „Bújj, Bújj, zöld ág” kezdetű gyermekdal. Ezt követően hallhattuk Carl Orff Carmina Burana zeneművét.

 

 A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálja

A hetvenes években az utasforgalmi csarnok két oldalán végzett bővítés nagymértékben megváltoztatta az épület megjelenését. A közelmúltban lezajlott műemléki rekonstrukció – az utólagos hozzátoldások jelentős részének elbontásával – az épületet, hozzá illő kiegészítésekkel, eredeti pompájában állította vissza. Az épület 2006-ban elnyerte Európa legrangosabb örökségvédelmi kitüntetését, az Európa Nostra-díjat.

https://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/44109/pics/lead_800x600.jpg
Ferihegy 1-es terminál,Koncert,Ughy Attila
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?