Erősödik az egyház szerepe

Közelebb kerültek az egyházak az emberekhez, hangzott el a város és a városrész egyházi vezetőinek találkozóján.

A Tündérkert étterem különtermében a keresztyén egyházak atyái és lelkészei köszöntötték egymást azon az Egyházi Kerekasztalnak nevezett ebéden és kötetlen beszélgetésen, amelyen ott volt Ughy Attila polgármester, Kucsák László országgyűlési képviselő, Szarvas Attila, a kerületi egyházügyekért felelős alpolgármester, Dömötör István és Lévai István Zoltán alpolgármester.

Megnyitóbeszédében Szarvas Attila arról is beszélt, hogy egység és egyetértés van a kerületben a felekezetek között.

Ughy Attila kihangsúlyozta: az egyházak érezhetően közelebb kerülnek az emberekhez és egymáshoz. Kucsák László beszédének a végén annak a reményének adott hangot, hogy a jövőben tovább erősödik az egyházak szerepe.

Az ünnepi ebéd előtti áldást Henter Barna, a Hetednapi Adventista Egyház Gyülekezetének lelkésze mondta, megköszönve azt is, hogy egészségben, sikeresen tudhatják maguk mögött az esztendőt, a Reformáció 500 emlékévét.

https://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/46724/pics/lead_800x600.jpg
Egyház,Kucsák László,Pestszentlőrinc-Pestszentimre,Ughy Attila
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?