Újévi koncert a Sportkastélyban

Ughy Attila polgármester újévi köszöntőjét mondja

A filmzenei és a populáris zenei műfaj átiratai, valamint jól ismert komolyzenei művek dallamai csendültek fel a Dohnányi Zeneiskola hagyományos újévi koncertjén. A koncertet megelőzően Kucsák László országgyűlési képviselő és Ughy Attila polgármester is köszöntötte a jelenlévőket és kívánt mindenkinek sikerekben gazdag boldog újévet.

A Sportkastélyban január 5-én 16. alkalommal adtak év eleji hangversenyt az iskola növendékei és a meghívott vendégművészek.

Draskóczy Zoltán megbízott intézményvezető köszöntőjében a 2017-es év szakmai sikereire visszatekintve kiemelte, hogy a zeneiskola növendékei rendre helyezésekkel, nívódíjakkal tértek haza az országos zenei versenyekről, fesztiválokról.

Az újévi koncert első felében a zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara kalauzolta el a közönséget a filmzenék és a popzenei feldolgozások világában. A Kevin Costner főszereplésével készült Robin Hood mozi híres betétdala, Bryan Adams Do it for you című sikerszáma mellett elhangzott az Így neveld a sárkányodat című film zenéje is. Érdekes hangzást adtak a fúvósok a popdíva Lady Gaga Bad Romace című számának. Zárásként visszatérve a komolyzene könnyedebb világába a Strauss-család műveiből adott elő egyveleget a fúvószenekar.

A szünet után az Ifjúsági Szimfonikus Zenekar a Budapesti Vonósok Kamarazenekarral kiegészülve operett, opera és balettzenei kirándulásra invitálta a nagyérdeműt. Nyitányként Bojtos Luca énekművésznő Johann Strauss Denevér című operettjéből adta elő a Kacagódalt, majd a hegyi király csarnokában járhattunk Grieg legismertebb műve, a Per Gynt 1. szvitjének dallamai révén.

Draskóczy Zoltán gitárművészt kísérte a zenekar egy tangó erejéig, a nívós táncbetét a Botafogo táncosainak dicsérete.

A továbbiakban felcsendültek a Carmen legismertebb motívumai, elhangzott Giuditta belépője Lehár Ferenc utolsó színpadi művéből, és Csajkovszkij Diótörő szvitjének Virágkeringője is. A koncertet idősebb Johann Strauss Radetzky-indulója zárta.

https://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/46999/pics/lead_800x600.jpg
Kucsák László,Sportkastély,Ughy Attila,újévi koncert
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?