Színpompás ásványok, kőzetek, csigák börzéje

Széles a paletta, amivel a Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata a helyiek kedvében akar járni akkor is, ha például gyűjtemények kínálatról beszélünk. Most gyöngyök, csigák, kagylók, színpompás ásványok kellették magukat az érdeklődők nagy örömére.

Tucatnyi gyűjtő, árus és jelentős számú kőzetek és ásványok, illetve azokból készült ékszerek iránt érdeklődő töltötte meg január 7-én a Kondor Béla Közösségi Házat a hagyományos év eleji ásványkiállításon és börzén.

A bő másfél évtizedes múltra visszatekintő évnyitó program remek szórakozást kínált azoknak, akik megszállottan rajonganak az évmilliók során kialakult, színes, különleges formájú vagy simára csiszolt ásványok iránt, de azoknak is, akik díszként szeretik a színes köveket a lakásuk polcain vagy karkötőbe, nyakláncba vagy gyűrűbe foglalva.

A vásárlók idén is keresték a sokak által gyógyhatásúnak vélt hegyi kristályt. Az asztalokon sorakozó számtalan kő között a néhány száz forintostól a több tízezer forintot érőig mindenféle akadt. Az ásványok, opálok, csiszolatok, gyöngyök, csigák, kagylók és egyéb kövületek ezerféle színe és formavilága nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek fantáziáját is megmozgatta. Ha minde0tn alaposan meg akar tekinteni az ember, akkor bizony rövidnek bizonyulhatott még az amúgy ötórás nyitvatartási idő is.

A kiállítók között sok a visszatérő vendég. Közülük többen valódi megszállott gyűjtők. Van, aki civilben hivatalnok, nyugdíjas, de akad profi térképész is. Abban minden „profi” egyetért, hogy a kőzetgyűjtés egy olyan hobbi, amit egyre nehezebb űzni, de egyben olyan szenvedély is, amit, ha egyszer elkezdi, senki sem tudja abbahagyni. Pedig meggazdagodni nem lehet belőle, és a gyűjtés is egyre nehezebb, mert az igazán jó lelőhelyek többsége magán- vagy céges tulajdonban van.

Azonban ha valaki most szeretné elkezdeni az ásványgyűjtést, nagy segítséget kaphat a www.geomania.hu internetes oldalon, ahol tájegységekre, és azon belül településekre bontva számos magyarországi lelőhely megtalálható. A helyszínekre kattintva néhány fénykép és az adott helyen gyűjthető kőzetek, ásványok rövid leírása ad útmutatást.

https://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/47028/pics/lead_800x600.jpg
ásvány, kőzet, csiga,kiállítás, börze,Kondor Béla Közösségi Ház,Pestszentlőrinc-Pestszentimre
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?