Reflexiók - a Velencei Biennálé ihlette alkotások

Hat éve támogatja Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata a Velencei Biennálén való részvétel ösztöndíját, hogy a városrész vizualitással foglalkozó szakemberei megismerkedhessenek a kortárs művészet legújabb tendenciáival.

Január 29-én nyílt meg az 57. Velencei Biennálén tanulmányi ösztöndíjjal részt vett XVIII. kerületi művészek munkáit bemutató tárlat a Kondor Béla Közösségi Házban. Az ünnepségen részt vett Gian Luca Borghese professzor, kulturális attasé, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója is. A kiállítás február 11-éig tekinthető meg.

A Rádió Orientnek Galgóczy Zoltán elmondta, Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa 6. éve hirdette meg a pályázatot a kerületben működő vizuális neveléssel foglalkozó pedagógusok, közművelődési szakemberek, képző-, és iparművészek számára a Velencei Biennáléra szervezendő tanulmányúton való részvétel ösztöndíjára. A pályázat célja, hogy megismertesse a résztvevőket a kortárs művészet legújabb tendenciáival, beépítse a megszerzett tapasztalatokat a közoktatásba, tájékoztatást nyújtson a kerület érdeklődő közösségeinek bemutató előadások szervezésével, felfrissítse az alkotók szemléletét, pozitív hatást gyakoroljon Pestszentlőrinc-Pestszentimre művészeti életére.

A Közművelődési és Sport Közalapítvány tavaly 1,6 millió forintot különített el a pályázatra. A velencei tapasztalatokra, a látott művekre reflektáltak a kerület művészei, ezekből az alkotásokból született meg a Reflexiók – la Biennale di Venezia 2017 elnevezésű, több mint 50 művet bemutató kiállítás.

A tárlat során Ágoston-Papp Gábor, Ágoston-Papp Mónika, Árvay Zolta, Bodnár Imre, Csörgő Tamás, Fark László, Frech’ Gábor, Ghyczy György, Janicza Fanni, Kánya Emőke, Kovács Gabriella, Krausz Margit, Magyar József, Nagy Ernő, Németh Józsefné, Oszter Dezső, Rumi Rózsa, Soltész Melinda, Szatmári Ildikó, Szikszai Sándor, Tasnádi Szandra, Tejeda Erika Anna, Teliska Gyöngyi, Török Ibolya, Varga Ferenc, továbbá a tanulmányúton résztvevők felvételei tekinthetők meg.

https://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/47961/pics/lead_800x600.jpg
57. Velencei Biennálé,Galgóczy Zoltán,kiállítás,Kondor Béla Közösségi Ház,Pestszentlőrinc-Pestszentimre
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?