Jövőre nem emel építmény- és telekadót Pestszentlőrinc

Sikeresen zárja a 2018-as évet Pestszentlőrinc-Pestszentimrén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A szervezet XVIII. kerületi tagcsoportja a minap tartotta Vállalkozói Fórumát.

Ughy attila polgármester

A tanácskozáson részt vevő és előadást tartó Ughy Attila, kerületi polgármester örömteli bejelentést tett: „2019-re az önkormányzat nem fogja előterjeszteni az építmény- és telekadó módosítását, nem fogunk emelést eszközölni.” Legutoljára három évvel ezelőtt volt építmény- és telekadó emelkedés a városrészben.

A polgármester rámutatott, az emeléshez hosszabb előkészítő munka szükséges. Kiemelte, az adónak két szerepe van a város életében. Az egyik, hogy a költségvetés bevételi oldalát próbálja jobb helyzetbe hozni. A másik pedig, hogy az adóval valamit támogatni és tiltani is lehet.

Azzal, hogy valaki valamilyen módon kitalálja az adóztatás rendszerét, azzal előnyben, illetve hátrányban részesít tevékenységeket.

Ughy Attila az áthatóbb és komoly mélységű vizsgálata mellett áll ki, hogy megpróbáljanak egy bő év múlva, 2020-re egy átstrukturált adórendszert létrehozni. Igaz, az önkormányzat az összes adóbevételt előíró jogszabályok tekintetében akkor sem tervez jelentős módosításokat. Tehát az adó mértékét nem kívánja jelentős mértékben növelni.

– Vannak olyan tevékenységek, amelyeket szeretnénk a későbbiekben támogatni, s olyanok is, amelyeket nem szeretnénk a kerületben látni – húzta alá befejezésül Ughy Attila.

https://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/66542/pics/lead_800x600.jpg
BKIK,Pestszentlőrinc-Pestszentimre,Ughy Attila
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?