Három közétkeztető egymással versengve biztosítja a jó minőséget

– Ami az iskolákat illeti, egészen kiváló intézményhálózatot tudok bemutatni, amelyet ugyan már nem az önkormányzat tart fenn és működtet, hanem az állam és a tankerületek, mégis közel áll hozzánk. Az önkormányzat részéről annyiban tudunk hozzájárulni a helyi iskolák rendszerének további javításához, hogy a hosszú évek során kialakult és fenntartott kapcsolatokat igyekszünk az intézményvezetőkön keresztül is minél jobban működtetni – hangsúlyozta a polgármester a leendő iskolások és szüleik számára rendezett fórumon.

Mintegy ötszáz szülő, gyermek és érdeklődő volt kíváncsi a Sportkastélyban a minap arra a fórumra, amelyet a Külső-pesti Tankerületi Központ és Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata szervezett az általános iskolát idén elkezdő gyermekek szüleinek tájékoztatására.

Az önkormányzat évente több tízmillió forintot különít el költségvetése úgynevezett innovációs keretében arra, hogy olyan fejlesztéseket finanszírozzon az iskolákban, amelyekhez az intézményeknek és a tankerületeknek önmagukban nem lenne forrásuk.

– Szeretnénk, ha az iskoláink korszerűsítésével, az oktatásunk vonzóbbá tételével, a szolgáltatások gyarapításával a kerület még több gyermekes fiatal házaspárt vonzana magához – tette hozzá a polgármester.

A közétkeztetésről szólva Ughy Attila elmondta, hogy a kerületben nem egy, hanem három szolgáltató működik, amelyek egymással versengve igyekeznek gondoskodni a finom és egészséges ételekről. Néhány iskolában bevezették azt a rendszert, amely szerint a tanulók már nem kettő, hanem három menüsor közül választhatnak. A szülők visszajelzéseitől függően a kerület összes iskolájában szeretnék elérhetővé tenni ezt a hármas választási lehetőséget.

Molnár Anikó gyógypedagógus az iskolaérettség feltételeiről tájékoztatta a szülőket. Elmondta többek között, hogy minden kerületben működik a Pedagógiai Szakszolgálat, amely bizonytalanság esetén segítséget nyújt a szülőknek annak eldöntésében, hogy a gyermekük elkezdje-e az iskolát. A fejlesztőpedagógus abban is igyekezett segíteni a beiskolázás miatt aggódó szülőknek, hogy miként győzzék le a szorongásukat, és hogy milyen praktikus tanácsokat adhatnak a gyermeküknek az iskolakezdéshez.

https://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/69026/pics/lead_800x600.jpg
Külső-pesti Tankerületi Központ,Molnár Anikó,Pestszentimrei Sportkastély,Ughy Attila
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?