Megjött a nyuszi az idősek otthonába is

Megérkezett a nyuszi az Alacskai Úti Idősek Otthonába is. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata ezúttal is igyekezett megköszönni az időseknek azokat az aktív éveket, amelyekkel hozzájárultak a városrész fejlődéséhez.

A 65 év feletti kerületi lakosok mintegy húszezer csomagot vehettek át az önkormányzat képviselőitől. A városrész vezetése az adventi élelmiszerosztás után húsvétkor is igyekszik megkönnyíteni az idősek ünnepi készülődését.

Hagyománya van már annak, hogy a kerület polgármestere a nagyobb ünnepek előtt felkeresi a kerületben működő idősek otthonát, ahol köszönti az ottlakókat és személyesen vesz részt a nyugdíjasoknak összeállított ajándékcsomag átadásában.

– Úgy gondoltuk, hogy az idősek otthona lakóinak olyan tartalommal töltjük meg a csomagot, amely cikkeket közvetlenül fel tudnak használni, elkészítésükhöz vagy igénybe vételükhöz nincs szükség konyhai eszközökre. Legfeljebb egy késre például a kolbász felszeletelésére. Szeretnénk a húsvétot kellemessebbé, kicsit olyanná tenni, mint amilyen akkor volt, mint amikor az itt élők még saját háztartást vezetve készültek a húsvét megünneplésére – emelte ki Ughy Attila polgármester.

https://teraszvaros.blogstar.hu/./pages/teraszvaros/contents/blog/71720/pics/lead_800x600.jpg
Húsvét,nyugdíjasok,Nyuszi,Pestszentlőrinc-Pestszentimre,Ughy Attila
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?