Tíz éves a pestszentimrei utcabál

2019.08.23.

A pestszentimreieknek már a közeledő őszi tökfesztivál is eszükbe jutott, miközben rendkívül jól érezték magukat a Szent István-napi utcabálon a Sportkastély előtti parkolóban. A kenyérszentelés után volt itt zene, tánc, tűzijáték és jó hangulat. Immár tizedik éve az augusztus 20-i ünnep környékére teszi az imreiek egyik legnépszerűbb utcabálját az Együtt Pestszentimréért Egyesület.

Ughy Attila polgármester örömmel jött a rendezvényre, mert így láthatta, milyen népszerű lett az évek alatt az utcabál és elbeszélgethetett a pestszentimreiekkel. A helyi katolikus templom lelkésze, Miklós atya megszentelte az új kenyeret, amit aztán felszeletelve szétosztottak az ünneplők között.

A táncház után rázendített az imreiek egyik kedvenc együttese, a Chameleon, amely a kezdetek óta az utcabál fő zenekara, a tíz év alatt csupán tavaly nem ők adták a talpalávalót. Este 10-kor tűzijáték szakította meg a mulatozást, de a látvány mindenért kárpótolt. Még egy óráig szólhatott utána a vidám zene.

Utcabál – idén is közösen ünnepeltek a szentimreiek

2018.08.25.

Ismét utcabálnak adott helyet Pestszentimrén a Sportkastély előtti tér. Bemelegítésképpen néptáncosok népesítették be, akik ezúttal gyerekek voltak, tapasztalt néptáncosok irányításával. Gyálon idén alakult meg az Arany Gyermektánc Együttes. Tagjai közül jöttek el néhányan bemutatót tartani szatmári táncokból. A székelyföldi forgóst pedig idősebb táncosok mutatták be.

Fergeteges utcabál a Sportkastélynál

2017.08.22.

Az önkormányzat Szent István-napon is kitett magáért. Ughy Attila polgármester nagy gondot fordít arra, hogy a kerület lakói minőségi programkavalkádból válogathassanak. Így történt ez most is.